Az 1890-es évek elején egy újsághír körülményei tartották lázban a magyar közéletet. Gróf Apponyi Albert egy igen érzékeny témában készült hozzászólni ahhoz a vitához, hogy legyen-e Budapesten német nyelvű színház. A pápai születésű Singer Zsigmond, a bécsi Neue Freie Presse tudósítója azonban valahogy megszerezte az iratot, és még azelőtt megjelentette, hogy az a beszéd a parlamentben elhangzott volna.

Ki pletykál?

A parlamentben ezért a képviselők még azzal is megvádolták a kormány tagjait, hogy bizalmas kapcsolatot ápolnak a cikket jegyző Singer Zsigmonddal, amit ők persze igyekeztek visszautasítani, hiszen hogy is nézne már ki, de nem jártak sok sikerrel. Singer Zsigmond története itt nem ért véget, mint azt később látni fogjuk, de most egy másik magyar újságíróról lesz szó, aki megteremtette a gazdasági újságírást Magyarországon.

Ez a történet mindenesetre jól ábrázolja, hogy az újságírók mennyire fontos szereplőivé váltak az ébredő és modernizálódó Magyarországnak.

Mindent szabad

A gazdasági újságírás még gyerekcipőben járt, a szabályok még nem voltak kijelölve, így a hírlapírók sokszor csak szerencsével, vagy fondorlatos eszközökhöz folyamodva jutottak információhoz. Ennek a sokszor krimibe illő küzdelemnek az egyik legelső és legkitartóbb tagja Balla Vilmos volt.

Balla 1862-ben egy gazdag kereskedő családba született Pesten, majd Kereskedelmi Akadémiát végzett. Az újságírást alig 20 évesen a Neues Pester Journal közgazdasági rovatánál kezdte, de írt a Pester Lloydba és a bécsi Neue Freie Pressébe is, a hírlapírást a Pesti Hírlapnál végül a Budapesti Hírlapnál fejezte be, ahol közgazdasági rovatvezetője is volt.

Mivel még nem jelölték ki a határokat, az is belefért, hogy Balla a Beer gabonakereskedelmi cégnél volt állásban közel húsz évig. Eközben mellesleg tőzsdeszakértő is volt, számos reformjavaslata a napi működésbe is bekerült, illetve írt egy sor árutőzsdével kapcsolatos szakkönyvet is.

Balla a módszereiről a lipótvárosi Demokrata Kör meghívására egy előadáson beszélt, aminek nem véletlenül azt a címet adta, hogy Singer indiszkréciója. Singerről már tudjuk, hogy milyen indiszkréciókat követett el, de Balláról kiderült, jóval magasabb szinten folytatta a hírszerzést.

Improvizáció, csel, de nem lopás

Egy alkalommal a tőzsdepalotában az igazgatónál vendégeskedett, ahol megakadt a szeme egy iraton, amit észlelve az igazgató, azonnal a fiókjába süllyesztett, majd mielőtt kérdezősködni kezdett volna, kijelentette, hogy erről még nem beszélhet. Balla sejtette, hogy az új áruüzleti szokásokról lehet szó, ezért az épület előtt türelmesen megvárta, amíg az ebédszünetben mindenki távozott, majd felment a második emeletre, ahol egy fiatal szolgába botlott bele, akinek azonnal nekiesett a trehánysága miatt, és mintha csak ott dolgozna, előkeríttette vele a szükséges iratot.

Máskor egyszerűen csak kihallgatta a tőzsdéről távozó tanácsosok beszélgetését, többször is úgy csatlakozva hozzájuk, mintha közéjük tartozna. Segítette őt ebben például, ha a Tőzsdepalotában az éjszakába nyúlt egy megbeszélés, és a rosszul megvilágított lépcsőházban Balla, belekarolva az urakba csatlakozni tudott a hazainduló döntéshozókhoz. Persze nem kell hatalmas üzleti titkokra gondolni, például a gabonatőzsde súlystandard-váltása is egy olyan információ volt, ami lázban tartotta a Pesti Hírlap olvasóit.

Az üzleti kommunikáció születése

Az üzleti információszerzést a korabeli nyelv indiszkrécióként említette. Ebben az időszakban a pénzintézetek „walled garden” módon, korlátozott információs körben működtek. Vállalati kommunikáció hiányában a korabeli gazdasági újságírók a mai magándetektívek módszereivel voltak kénytelenek értesüléshez jutni.

A rendszer egyébként demokratikus volt, a megszerzett információkat publikáló újságírót nem büntette, de a gazdaság irányítói idővel sokkal óvatosabbak lettek, ha a kalapjában feltűnt a közelükben Balla Vilmos.

Balla addig járkált a cégek nyakára exkluzív hírek után kajtatva, hogy azok elkezdtek minden apró-cseprő ügyről saját kommünikéket kiadni.

Ez pedig azzal járt, hogy Balla is kénytelen volt módszert váltani. Amikor például a magyarországi malmok üzemkontingentálása ügyében egy szombati napon találkozóra hívták össze az igazgatókat a malomegyesület székházába, nem elégedett meg a kiadott közleménnyel.

Munkaidőn kívül

Balla, ahogy egy önérzetes újságíróhoz illik, egyáltalán nem szerette volna ugyanazt írni, mint a többi újság, ha már egyszer egyedüliként a hírlapírók közül végig várta az egész napos eseményt. Amikor éjfélkor megérkezett a közlemény és Balla végigfutotta, tudta, neki ez nem elég. Emlékezett rá, hogy az ülésről távozó egyik malomipari igazgató farsangi ruhában volt, ezért rögtön kikérdezte az újság báli tudósítóját, milyen események vannak aznap éjjel a városban, és amikor meghallotta a kereskedők báljának nevét, tudta, hogy oda kell mennie.

Frakkot húzott, és hát - ahogy később szégyenkezve elismerte - borotválatlanul elindult az estélyre, ahol meg is találta a keresett urat, aki kártyázott. Balla csendben odaült mellé, és végig kibicelte a következő órákat, amíg hajnali három körül végre a férfi abbahagyta, odafordult hozzá, és anélkül, hogy Balla kérdezett volna, elmondta neki, hogy eddig szándékosan nem beszélt vele, nehogy idő előtt kiderüljön a döntésük, de akkorra az újság már úgyis bezárt, ezért bátran elmondta neki, hogy miről döntöttek.

Arra nem számíthatott az igazgató, hogy Balla ezután elrohan a redakcióba, ahol a szerkesztője persze már a “haját tépte”, de másnap egyedül az ő újságjában megjelent a lapzárta előtti értesülés, ami szerint a fővárosi malmok hetente kétszer szünnapot tartanak.

Párbajt ért

Az értesülés tehát már száz éve is aranyat ért, és amint látni fogjuk, néha súlyos következményekkel járt. Visszatérve a cikk elején említett Singer Zsigmondra, tíz évvel az említett parlamenti felszólalás után ismét parlamenti interpelláció célpontja lett Singer munkássága, amikor egy kiszivárgott memorandum ügyében többen is nekimentek, Rakovszky István országgyűlési képviselő pedig lopással vádolta meg a férfit.

Az interpelláció után Singer segédei felkeresték Rakovszky segédeit, hogy a lovagiasság szerint fegyveres elégtételt kérjenek Singer nevében “az 1903. évi január hó 24-iki ülésében elkövetett sértésekért”. A párbaj végül elmaradt, mert Singer két nemes tanúnak felfedte, hogyan jutott hozzá az iratokhoz, és hogy akiktől kapta, fel is hatalmazta a publikálásra.

Mindenesetre jól jellemzi a kort, amiben a leírt szónak hatalmas tétje volt.