Hát persze, hogy a pénz. Pontosabban a hitel. Kölcsönt felvenni azonban 200 évvel ezelőtt nem kis feladat volt, hiszen még bankok sem léteztek Magyarországon. Mégis, meglepően élénk hitelezés zajlott akkoriban, ám ennek megvoltak a hátrányai.
Hitelezés bankok nélkül
Mi sem természetesebb ma, minthogy ha hitelre van szükségünk, egy bankhoz fordulunk. Már 200 évvel ezelőtt is nagy igény volt a kölcsönökre, csak éppen a 19. század első harmadában még egyetlen, a maiakhoz hasonló bank, vagy pénzintézet sem működött Magyarországon. Mégis élénk hitelezés zajlott. Pedig az ipari forradalom nagy pénzeket igénylő beruházásai még be sem indultak igazán.
Mindenki vett fel pénzt
De ha nem voltak tőkeigényes ipari vállalkozások és beruházások, akkor vajon kinek és miért volt szüksége a kölcsönökre? A válasz az, hogy szinte mindenkinek és szinte mindenre. Az arisztokratáktól a polgárokon át a jobbágyokig mindenki vett fel pénzt. Volt, aki földvásárlásra vagy a gazdálkodását korszerűsíteni, mások presztízsberuházásokra vagy korábbi adósságaik kiváltására költötték a pénzt. De – ahogy ma is – sokszor csak egy-egy váratlan nagyobb kiadáshoz, vagy bútorcserére kellett a pénz.
A pénz ekkoriban II. Ferenc császár pátense alapján 1800-ban és 1806-ban forgalomba került gulden volt
De ki adott kölcsön?
De vajon bankok nélkül hogyan juthattak kölcsönhöz az emberek?
Két helyről is: intézményektől illetve magánszemélyektől.
Előbbiek között alapítványok, árvapénztárak, egyházi testületek egyaránt akadtak. Ha például a pesti Vakok Intézete a különböző adományokból származó vagyonát szerette volna gyarapítani, akkor egy részét kölcsönbe adta. De ugyanígy tettek a tehetősebb emberek is a saját megtakarításukkal.
Évi 6 százalékos kamat
Nagyon is eleven és jelentős hitelezés zajlott tehát az országban. Csak Pest-Pilis-Solt vármegyében 1825 és 1830 között legalább 1360 kölcsönszerződést kötöttek meg 4,5 millió forint értékben. Ez jelentős összeg volt: ennyiből épült meg nem sokkal később a Lánchíd. És ez csak egyetlen vármegye adata az 51-ből, ráadásul mivel a kölcsönök és az adósok regisztrálása nem volt kötelező, sok kontraktusnak nyoma sem volt. Ha sikerült az adóst szerencsésen kiválasztani és ő rendben törlesztett, akkor a hitelező szép haszonra tett szert. Pedig magas kamatot nem is kérhetett, mert a törvények 6 százalékban maximálta azt.
A megoldást a Pesti Hazai Első Takarékpénztár jelentette
Mégsem volt az igazi
A rendszer azonban nem volt tökéletes, ráadásul a korabeli hitelezés részben a személyes ismeretségre, kapcsolatokra épült, ami korlátozta a lehetőségeket. Előfordult, hogy az adós a saját környezetében nem talált senkit, aki hitelt tudott volna neki nyújtani. További nehézséget okozott a kölcsönök behajtását garantáló kissé kezdetleges törvényi háttér, a nem túl piacbarát jogi környezet is. A problémák igazi megoldását majd a takarék- és bankhálózat kiépülése jelenti a század második felében. De a régi rendszer még sokáig tovább élt: a nem pénzintézeti kölcsönök még a bankok térhódítása után is jelentősek voltak.
Szerző:
OTPédia
Források:
Somorjai Szabolcs gazdaságtörténész, MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport, tudományos munkatárs
Érdekesnek találtad? Ha tetszett, nyomj a gombra!
0
