Magyarországon még mindig általános, hogy valaki nagy összegű készpénzt tart otthon. Az OTP Bank tavalyi Öngondoskodási Index felmérése szerint a megkérdezettek közel fele (45%) legalább időnként otthon tartja a megtakarítását.

Ennek persze megvan a maga veszélye. Gondoljunk csak bele, betörhetnek a lakásba, vagy éppen tűz martalékává válhat az otthon tartott készpénz. Ennek ellenére a magyarokra évszázadok óta jellemző ez a szokás. A többség mindig is igyekezett a pénzt a maga közelében tudni, és otthon rejtegette az összekuporgatott dénárokat, tallérokat, krajcárokat, koronákat, pengőket, forintokat, attól függően, hogy melyik pénz volt éppen forgalomban.

Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy a pénzt inkább otthon tartsuk?

Az említett felmérés szerint sokan egyszerűen túl kevésnek tartják a pénzüket ahhoz, hogy azt befektessék. A legtöbben viszont azért tartják a pénzt odahaza, hogy bármikor kéznél legyen, ha szükség van rá. Farkas László a Takarékpénztári Szemlében 1967-ben azt írta a parasztsággal kapcsolatban az okok között, hogy váratlan kiadásoknál - mint például egy betegség, vagy ha a pénzkereső elesik a bevételi forrásoktól, mert elveszíti a munkáját - így a pénz mindig kéznél van.

Az otthon tartott pénz szokását alakította az is, hogy a parasztok egyáltalán nem szerettek kölcsönkérni, és mindig inkább a sajátjukhoz nyúltak, és minél nagyobb volt egy család, annál több pénzt is tartott otthon. A nagy paraszti családban szinte minden közös volt, így a pénz is.

Az ember csak magára számíthat

Az otthon tartott pénz szokásának mélyebbre nyúló okai is vannak. Farkas szerint a parasztságban eleve mindig is erős volt az az érzés, hogy gondban-bajban csak magára támaszkodhat, amit Farkas 1967-ben - csak pár évvel a kényszer kollektivizálás után - meglepőnek titulált. Holott a kommunista állam a parasztokat gyakorlatilag kisemmizte azzal, hogy a vagyonukat a téeszekbe terelte.

“A parasztokat elönti a magányosság, társadalmi elkülönültség érzése, a kapitalista gazdálkodás miatt, és a parasztság a pénzügyi intézményeket nem érzi annyira a magáénak, mint például a munkásság” - írta a szerző.

Az uralkodó osztály a legtöbbször a parasztság kárára növelte a vagyonát. Már ezer éve kitalálták, hogy az udvar például pénzcserével hogyan növelheti a bevételeit. Egy évben akár többször is. Az Árpád-háziak úgy cserélték a pénzt, hogy a becserélt pénzért adott új pénzben a nemesfém mennyiségét csökkentették ezzel inflálva az otthon kuporgatott pénzeket.

Elásott vagyonok

A magyar pénztörténet az elásott kincseknek és pénzleleteknek köszönhetően aprólékosan rekonstruálható. Igazán bőséges lelettel rendelkezünk a tatárjárás időszakáról, amikor az emberek a tatár hordák elől menekülve elásták a vagyonukat, de kiásni a tulajdonosoknak már nem volt módjuk.

A pénz elásása később is megoldást jelentett, amikor a török vagy éppen hajdúkból álló rablóbandák fosztogatták az amúgy is kiszolgáltatott parasztságot. Vámos Miklós az Apák könyvében írt arról, hogy a főhős családja a fosztogató és gyilkos haramiák elől menekülve hogyan ásta el a kert végében a kincseket.

Míg a 19. században Európában és a tengeren túlon népszerűvé váltak a takarékossági programok, illetve az iskolai takarékpénztárak, addig itthon ezek kialakulásának komoly akadályai voltak, mivel a többség nem bízott a pénzintézetekben. Állandó tudatállapota volt a kis embereknek, hogy a hatalmasok úgyis csak becsapják, kisemmizik őket.

Tönkrement máramarosiak

Ez a bizalmatlanság az évszázadok során nem sokat változott: az első világháborúban például a kötelező hadikölcsönök tették semmissé az emberek befektetéseit. Az Erdélyi sajtótudósító pedig azt írta meg, hogy Trianon után a határon túlra került Máramaroson hogyan tette tönkre a román kormány a lakosságot. Eleve csak a bevallott magyar korona 60 százalékáért kapott lejt, és még annak a pénznek is levonták az 50 százalékát illeték és költségek gyanánt. Aki pedig nem vallotta be a pénzét, mivel felhasználni nem tudta, “lelketlen konjunktúra embereknek” volt kénytelen eladni a koronáját 10 százalékos áron.

Farkas László még a 20. század közepén is a hatalommal szembeni bizalmatlanságot hangsúlyozta a legfőbb okok között, hogy miért is tartja otthon a parasztság a pénzét, mindezt kiegészítve azzal, hogy a parasztok azért sem szerették volna idegenekre bízni a pénzüket, nehogy az adóhatóság számára kiderüljön, valójában mennyi pénzük van.

Megszokásból felesleg

A szocializmus nagy változásokat hozott a parasztság életében. Megszűnt például “az alkudozás felemelő érzése”, írja Farkas, hiszen mindennek szabott ára lett, ezért a parasztok kedvelt időtöltése lett, hogy a szezon végi kiárusításokon vásároltak. Bár alkura akkor sem volt lehetőségük, de legalább az érzés megvolt, hogy választhattak szabott ár és egy olcsóbb ár között, aminek viszont az a váratlan következménye lett, hogy a parasztság olyan dolgokat vásárolt, amire egyáltalán nem is volt szüksége.

A kedvezményes áruvásárlási lehetőség arra indította a parasztságot, hogy annyi pénzt tartson odahaza, amennyire egyes ilyen alkalmakkor szüksége volt. Amikor ezek a lehetőségek megteremtődtek, a parasztság jelentős pénzt kezdett felhalmozni otthon, ami már a betétállományon is meglátszott.

Italra mindig akadt pénz

Az otthon tartott pénz másik kellemetlen következménye lett, hogy a parasztság jelentős része a pénzét italboltban verte el. Erre a problémára a reformkor egyik kiemelkedő alakja, Fáy András már az első takarékpénztár alapításakor felhívta a figyelmet az országgyűlésben:

"Kiszámíthatlan azon haszon, melly a takarék pénztárakból a köznép erkölcsiségére áramlik. Szorgalom és takarékosság elfoglalják tőle az időt, alkalmat ’s apródonkénti javítás és megszokás által még a kedvet is a kicsapongásoktól, vétkektől; rendet hoznak be a volt rendetlenség helyébe háztartásban, gondolkozásban, és szív-kívánatokban."

A Népszabadság 1957. november 30-iki száma pedig arra hívta az olvasók figyelmét, hogy aki italra költ, annak az életszínvonal alatta marad a többiekhez képest.