Valami konkrétat keresel?
Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST): Az 1949-ben alapított szervezet a közép- és kelet-európai szocialista országok gazdasági együttműködését volt hivatott támogatni. Az együttműködés fontos eleme a munkamegosztás volt, ami azt jelentette, hogy a tagországok szakosodtak valamilyen gazdasági területre. Magyarország például mezőgazdasági termékek mellett Ikarus buszokkal látta el a KGST tagországokat. A KGST a Szovjetunió felbomlásával, 1991-ben megszűnt.
A jegybank, más néven központi bank egy adott ország monetáris politikájáért, vagyis főképp az irányadó kamat meghatározásáért, mint gazdaságpolitikai célért felelős intézmény. Legfontosabb feladata általában a nemzeti fizetőeszköz értékének megőrzése; az infláció alacsony szinten tartása, ezzel pedig a pénzügyi stabilitás biztosítása. A jegybank a gazdaság és a pénzügyi rendszer egészére vonatkozó döntéseket hoz. Emellett a jegybank folyamatos felügyeletet lát el a kereskedelmi bankok felett, és nem utolsó sorban ez a bank rendelkezik az adott országban egyedül a pénzkibocsátás jogával. A jegybankok ugyan legtöbbször állami tulajdonban vannak, általában mégis a politikától és a kormányoktól függetlenül tevékenykednek. Magyarország jegybankja a Magyar Nemzeti Bank.
Mi is jelent az a magyar kifejezés, hogy gründolni? Összehozni egy üzletet, befektetőt szerezni, győzködni, háttéralkukat kötni, és persze a végén profitálni. Ki gondolná, hogy a gründolás több mint 150 éves műfaj hazánkban? Sőt egy rövid, de lázas időszak konkrétan a gründolás korszaka volt történelmünkben. Az elnevezést adó gründerzeit szó német eredetű, azt jelenti, alapítani. Vállalatot, üzemet, üzletet és persze bankot. Európai, főleg német és osztrák mintára 1866 környékén Magyarországon is kitör a láz. Mindenki céget akar alapítani, mert az a jövő. Az első, igazi vadkapitalista időszak számos jelentős beruházást hozott.
A Kossuth-bankók az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején alig több, mint egy évig voltak forgalomban, a magyar nemzeti identitás megteremtésében mégis óriási szerepük volt. Az osztrákoktól való függetlenség egyik szimbóluma lett a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank által kibocsátott papírpénz, amelyből létezett 1, 2, 5, 10 és 100 forintos címlet. A szabadságharc leverése után a császári hadsereg elégette a bankókat, a pénzt rejtegetőket pedig szigorúan megbüntették. Az emigrációba kényszerült Kossuth Lajos az Egyesült Államokban, Angliában és Olaszországban is megpróbálkozott Kossuth-bankókat nyomtatni, és feléleszteni a szabadságharc szellemét, de nem járt sikerrel.
Az infláció veszedelmesen hangzik, de nem feltétlenül jelent gondot. Az árak tartós emelkedésének leírására használjuk, ami a mindennapokban is érzékelhető, mivel ilyenkor kevesebbet lehet vásárolni magasabb összegért, vagyis a pénz veszít a vásárlóértékéből. Az infláció egy százalékos adat, mellyel kimutatható, hogy mennyire értéktelenedett el a pénzünk. A negatív infláció a defláció, ilyenkor az árszínvonal csökken. A kiszámítható és kiegyensúlyozott infláció nem árt a gazdaságnak, ugyanakkor a defláció visszafoghatja a gazdasági növekedést. Nem mindegy az infláció üteme: a lassú infláció évi csupán néhány százalék, ami még rendben van. A "vágtató" infláció már több, mint néhány százalék, de a gazdaság ekkor még megőrzi az egyensúlyát. Gondot az ennél is nagyobb, akár több száz vagy ezer százalékos infláció jelenti, amit hiperinflációnak nevezünk, és már felboríthatja a gazdaságot.
Az évi néhány százalékos pénzromlás nem okoz gondot, de ha már több száz vagy ezer százalékról beszélünk, abba nemcsak belerokkanhat, hanem tönkre is mehet egy ország gazdasága. Ez történt a II. világháború utáni Magyarországon is, amikor a pengő fizetőeszköz teljesen elértéktelenedett: az akkori pénz hiperinflációja máig világrekord. Akkora ütemű volt a drágulás, hogy már követhetetlenné vált, és ez együtt járt az egyre nagyobb címletű bankjegyek forgalomba hozatalával: milliárdos és még nagyobb címletek voltak, a pénz mégsem ért semmit. A 20. és a 21. században sok országban volt hiperinfláció, a mostanában sokat emlegetett venezuelai infláció például 2018-ban 1,4 millió százalék volt, de még ez is eltörpül a pengőéhez képest. A pengő így több negatív világrekordot tart: az övé a legnagyobb címletű bankjegyek és a legnagyobb mértékű infláció kétes dicsősége is.
A békekölcsön a II. világháború után, a Rákosi-korszak idején létezett sajátos megtakarítási lehetőség volt. Pontosabban nem csak lehetőség, hiszen az állam elvárta, hogy minden dolgozó állampolgár évente körülbelül az egyhavi fizetésének megfelelő összegért jegyezzen békekölcsönt. Klasszikus kölcsön volt, hiszen kamat járt érte, ám nem az emberek profitálták ebből a legtöbbet. De mi oka volt az '50-es években az államnak arra, hogy ilyen kényszerítő eszközökkel vonja el a lakossági jövedelmek, megtakarítások egy jelentős részét? A válasz: a szovjet mintára tervezett erőteljes iparosításhoz szükséges forrás előteremtése, a rossz gazdasági körülmények és az a cél, hogy a lakosságnak ne nagyon legyen félretett pénze, amit úgysem tudna elkölteni, hiszen áru- és szolgáltatáshiány volt ekkor jellemző. Egyfajta különadóként működött tehát a békekölcsön.
Nem csak az idősebbek, még a mai harmincasok is emlékezhetnek gyerekkorukból az iskolai takarékbélyegekre. Ennek a takarékossági formának 1992-es megszűnésekor már százéves múltja volt, de a legnagyobb népszerűségre a rendszerváltás előtti évtizedekben, az általános iskolások körében tett szert. A gyerekek a megtakarított pénzüket nemcsak malacperselyben őrizhették, hanem különböző címletű és mintázatú takarékbélyegeket vásárolhattak érte a tanáraiknál, az év végén pedig - immár kamattal megnövelve - pénzre válthatták az összegyűjtött és gondosan a gyűjtőlapra ragasztott bélyegeket. Ezzel nemcsak pénzt kerestek, de hatalmas versengés is folyt a gyerekek, az osztályok és az iskolák között azért, hogy ki tud többet és gyorsabban összegyűjteni.
Az IKKA (teljes nevén IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció) egy sajátos ajándék- illetve segélyközvetítő intézmény volt a Magyar Népköztársaságban, amelynek segítségével a nyugati országokban élő magyarok rokonaiknak illetve barátaiknak ajándékcsomagot küldhettek. Később, az előre elkészített csomagok mellett „kemény valutáért” – például amerikai dollárért, angol fontért, svájci frankért, német márkáért – hozzá lehetett jutni az akkor még itthon ritkaságszámba menő termékekhez, hiánycikkekhez, méghozzá a legendás "dollárboltokban", ahol a külföldi rokon által küldött pénzt IKKA-utalvány formájában lehetett levásárolni. A kínálat igen széles volt: személyautók (köztük a nyugati gyártmányúak is), háztartási gépek, nejloning, illetve élelmiszerek is elérhetők voltak.
A szocializmus évtizedeiben autót birtokolni hatalmat, társadalmi státuszt és vagyont jelentett, kiváltságos ember volt, akinek volt kocsija. Akkoriban a kínálat szűk volt - főleg a baráti, szocialista blokk autóiparának gyártmányait jelentette -, és még így is éveket kellett várni a megrendelt és kifizetett járműre. Gyorsabb megoldás volt a "gépkocsi-lottó", vagyis ha az ember gépkocsinyeremény-betétkönyvének számát kisorsolták, így azonnal hozzájuthatott a vágyott kocsihoz. A betétkönyvben elhelyezett pénz persze kamatozott is, ám a megtakarítási forma igazi vonzerejét nem ez, hanem a sorsolással megnyerhető autó jelentette.
A „maszek” kifejezés köznyelvi rövidítése a magán szektor kifejezésnek, amely a hazánkban működő kisiparosokat, kiskereskedőket jelölte. A második világháború után kiépülő politikai, illetve gazdasági rendszer alapvetően az állami termelést állította a középpontba, ugyanakkor, főleg a szolgáltatások terén kialakult egy vékony, magántulajdonon, kvázi vállalkozói alapokon működő szektor is. A maszekok virágkora az 1956-ot követő „konszolidációs időszakban” köszönt be, a 60-as évek második felében, amikor is nagy társadalmi érdeklődés övezte az egyre jobban gazdagodó, az állami vállalatoknál gyorsabban, rugalmasabban és jobb minőségben dolgozó maszek jelenségét. Maga a „maszek” kifejezés Kellér Dezsőtől, a kor népszerű konferansziéjától származik, de számos korabeli kabarészám foglalkozott a Kádár-rendszer „megtűrt” gazdasági szereplőjével, a maszekkal.
Az '56-os forradalom leverése után a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1957. február 19-én megjelent határozta alapján megkezdődött a kiskereskedelem és a vendéglátás területén az állami üzletek 3-5 éves időtartamú bérbeadása. A bérlők az államnak havi vagy éves fix összeget fizettek a bérletért, cserébe szabadkasszás rendszerben, külön elszámolás nélkül dolgozhattak. A köznyelvben a német nyereség, haszon szó nyomán – Gewinn – elnevezett „gebines” üzletek, vendéglátóhelyek bérlői az áru- és szolgáltatás kínálat javításával korábban elképzelhetetlen nagyságú jövedelemhez juthattak. Az állam természetesen nem adta meg akárkinek a gebin engedélyt. Az állampárt iránt elkötelezett, jó kapcsolati rendszerrel rendelkező személyek lehettek gebinesek, de például számos kiemelkedő eredményt elért sportoló is megkaphatta ezt a lehetőséget.
Az 1870-ben alakult testület feladatait törvény szabályozta, melyek a Duna fővárosi szakaszának szabályozása, nagy közlekedési fővonalak nyitása, hidak építése voltak. A röviden Közmunka-tanácsnak is nevezett testület egy elnökből és 18 rendes tagból állt, akiknek felét a kormány, másik felét pedig a főváros delegálta. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1919-ben szűnt meg, működése révén alakult ki a főváros mai arculata.