A-tól Pénzig

Cikk illusztráció

Ma is népszerű a gépkocsinyeremény-betét

Publikálva – 2020.01.29. Olvasási idő – 7 perc
0

Csaknem 60 éve tart a gépkocsinyeremény-betét láza, amellyel takarékoskodva lehet nyerni. Korábban a "roadshow" jellegű sorsolás társadalmi eseménynek számított. Napjainkban a show elmarad, viszont itt az E-gépkocsinyeremény, és a betétkönyv megérkezett az okostelefonunkra is.

Rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert az OTP által 1961-ben indított gépkocsinyeremény-betétkönyv. A kezdetben 5000 forintért váltható - bemutatóra szóló, majd a rendszerváltás után nevesített – betétkönyvek évi 3 százalékos kamatot ígértek. De nem ez volt benne a legvonzóbb, hanem az, hogy a negyedéves sorsolásokon akkor még státusszimbólumnak számító autót is lehetett vele nyerni.

gépkocsinyeremény-betétkönyv sorsolás.jpg

A gépkocsinyeremény-betétkönyv sorsolásokat feszült várakozás előzte meg

Ott volt a település színe, java

A sorsolásokat művelődési házakban, nagyvállalatok kultúrtermeiben tartották, zenés szórakoztató műsorral egybekötve. A fellépők között neves táncdalénekesek, humoristák, színészek szerepeltek, ismert konferansziékkal karöltve. A sorsolást felügyelő elnökség soraiban ott voltak az állampárt helyi képviselői. A nyertes betétkönyvek számhúzóit foglalkozási körük alapján választották ki, de a sorsolást végző vendégek között ott voltak a rendszer barátai, az úttörők is.

A sorsolásokról, az autók átvételéről fényképes írásokban tudósítottak a napilapok, beszámolt róla a televízió, és a mozikban a filmek előtt vetített híradó is. A gépkocsinyeremény-betétkönyv reklámjaiban országosan ismert színészek szerepeltek, mint például Markos József (Alfonzó), Márkus László vagy Kibédi Ervin.

A sorsolásokon ráadásul nem csak a szocialista országokban gyártott személyautókat – Skoda, Moszkvics, Trabant, Wartburg, Zastava, a hetvenes évtizedtől Polski Fiat 1500, majd Zsiguli 2101 – lehetett megnyerni, hanem „nyugati” gyártmányúakat is – Fiat Multipla, Renault Dauphine, Simca – amelyek akkor igen irigyelt daraboknak számítottak.

gépkocsinyeremény plakát.jpg

Nemcsak a szocialista blokk autóihoz, hanem olyan nyugati kocsikhoz is hozzá lehetett jutni, mint a Renault Dauphine

Változó idők, változatlan igények

A rendszerváltás után a sorsolásokhoz kapcsolódó show-műsor elmaradt ugyan, de a betétkönyvek népszerűsége ma is a régi. Napjainkban a betétek 5 000, 10 000, 20 000 vagy 50 000 forintos címletekben kaphatók. Az 5 000 forintos címlet csak betétkönyv formájában és bankfiókban nyithatók meg, de nincs szükség hozzá külön OTP-bankszámlára.

A logika változatlan maradt: minél több és minél nagyobb összegű betétet nyit az ügyfél, annál nagyobb az esélye arra, hogy nyerjen a havi sorsolásokon. Minden betét a címletértékével arányos nyerési eséllyel vesz részt a játékban, tehát egy 50 000 forintos betét 10-szer nagyobb nyerési eséllyel indul, mint egy 5 000 forintos.

Újsághirdetés helyett mobilalkalmazás

Az OTP Bank 2016-tól értékesíti az E-Gépkocsinyeremény betétet, amely az Internetbankon keresztül elérhető megtakarítási lehetőség. Az OTP Gépkocsinyeremény applikáció 2014 óta segíti a betéteseket a havi sorsolási eredmények követésében. Ezzel a betétesek egyszerűen, könnyen ellenőrizhetik, hogy nyertek-e.

Az OTP Bank a havi sorsolásokon arra törekszik, hogy minél több nyertes legyen, ennek megfelelően jellemzően kisebb kategóriájú autók találnak gazdára. A negyedévente rendezett extra sorsoláson viszont már nagyobb értékű nyereményautót sorsolnak ki.

Érdekesnek találtad? Ha tetszett, nyomj a gombra!

0
Publikálva – 2020.01.29.
Ma is népszerű a gépkocsinyeremény-betét
0