Az 1929-ben, az Egyesült Államokban kirobbant világgazdasági válság a gazdaságtörténet máig legmélyebb, leghosszabban krízisét jelentette. Csak az USA-ban tízezernél több bank ment tönkre, tombolt a munkanélküliség és a szegénység, de a krízis Amerikán kívül is éreztette a hatását.
Pár nap alatt mindennek vége lett
1929. október 24-én összeomlott a New Yorki-i tőzsde. Ezt a napot “fekete csütörtök” néven jegyzi a gazdaságtörténet. Pár nappal később, október 29-én ezt követette a “fekete kedd”, amikor a tőzsde tovább zuhant. A pánik átterjedt a londoni tőzsdére is. Ezzel az eseménysorral vette kezdetét a modern kor máig legsúlyosabb gazdasági válsága, amely társadalmi és politikai válsághoz, sokak szerint egyenesen a második világháborúhoz vezetett.
Az Amerikában 1929-től tomboló válság idején készült fényképek drámaiak: tömegek állnak sorba munkáért vagy az ingyenkonyhák előtt ételért az utcán. Ez mindennapos látvány volt a válság sújtotta Amerikában - éppúgy, mint a reménytelen helyzetükben a felhőkarcolókról leugró öngyilkosok. Híressé vált az a fotó is, amely az egyik gyár kerítésére kifüggesztett feliratot mutatja, miszerint:
Munkanélküliek, menjetek tovább! Még a sajátjainkról sem tudunk gondoskodni.
A bankok fele csődbe ment
A krízis éveken keresztül megállíthatatlannak tűnt. A tőzsdei összeomlás nyomán a részvénytársaságok nem tudták tovább finanszírozni sem a beruházásaikat, sem a termelést. Az elbocsátások miatt visszaesett a kereslet, ami tovább mélyítette a termelés összeomlását. Bankcsődök követték egymást, ez pedig szűkítette a hitelkínálatot - a gazdaság körforgásban tartásához szükséges pénz eltűnt piacról. 1933-ra az Amerikai Egyesült Államok közel 25 ezer bankja közül 11 ezer csődbe ment - ezek betétesei minden megtakarításukat elveszítették.
Nem jártak jobban azok sem, akik részvényekbe fektettek: 1929 és 1933 között az összes tőzsdei befektetés elveszítette értékének 92 százalékát. A Dow Jones index ezzel visszaesett arra az értékre, mint 1896-ban, amikor elindult a kereskedés az amerikai tőzsdén. Csak 1932-ben 273 ezer családot lakoltattak ki az otthonából, 1934-ig pedig összesen több mint egymillió család farmját árverezték el a tartozásaik miatt.
Betétesek tömege ostromolja az American Union Bank fiókját 1929-ben
Az volt a ritka, aki még dolgozott
A válság elhúzódásával a munkanélküliség és a szegénység egyre nagyobb méreteket öltött. 1934-re mintegy 13 millió munkanélküli volt az országban, és 34 millióan éltek állandó jövedelem nélkül az akkor 126 milliós országban. A városi munkanélküliség az ohiói Toledo-ban volt a legmagasabb, 83 százalékos. Nem csoda, ha sokaknak ennivalóra sem volt pénzük. Még az ingyenkonyhák előtt is sorba kellett állni - ilyet működtetett például a korszak híres gengsztere, Al Capone is Chicagóban.
Vidéken még rosszabb volt a helyzet: sokan a természetben megtalálható "alapanyagokból", például pitypangból próbáltak valamilyen ételt készíteni, de elterjedt volt a ketchupból és vízből kotyvasztott leves is. Mivel az embereknek nem volt pénzük, a fogyasztás drasztikusan visszaesett, hatalmas eladhatatlan árukészletek halmozódtak fel. Előfordult, hogy búzával, árpával fűtötték a mozdonyokat, hogy kiüríthessék a raktárakból a romló, de senkinek sem kellő mezőgazdasági árut.
Ingyenkonyha előtt sorban álló munkanélküliek Chicago-ban, 1931
Az angol, aki rájött a megoldásra
A "nagy depressziónak" is nevezett korszak nemcsak a gazdaság, hanem a közgazdaságtan válságát is jelentette. Megdőlt az önszabályozó piacok működésébe vetett hit, mivel az árak, bérek és kamatok változása nem állította helyre a gazdasági egyensúlyt. Az elméleti szakemberek, gyakorló jegybankárok és a kor tőzsdegurui is értetlenül nézték az összeomlást: sem az okot, sem magát a folyamatot nem értették, nem találták a kivezető utat sem. Az angol John Maynard Keynes viszont meglepő magyarázattal szolgált: a válság okaként az elégtelen makrogazdasági keresletet jelölte meg. Ezzel szakított az akkori alapvető állítással, miszerint minden kínálat megteremti a maga keresletét, és egy új, később róla elnevezett közgazdaságtani irányzat alapjait rakta le. Keynes javaslata a válság kezelésére abban a korban eretnek gondolatnak számított:
Ha a háztartások és a vállalatok beruházási és fogyasztási kereslete elégtelen, akkor az állami költségvetésnek kell vásárolnia.
Az állam a költekezésein keresztül jövedelmet juttat a háztartásokhoz, akik immár a saját költekezésükkel teremtenek fogyasztási keresletet. Így a vállalatoknak lesz jövedelme, akik ezzel növelhetik a beruházási keresletet, és így tovább. Jogos kérdés, hogy a kezdeti költekezését miből finanszírozza az állam? Keynes szerint akár a központi banki hitelfelvételből is, azaz pénzteremtéssel. Mivel szerinte a deficit és a többletpénz nem inflációt okoz, hanem a gazdaság kihasználatlan kapacitásait hozza mozgásba.
John Maynard Keynes (1883-1946) angol közgazdász választ talált az 1929-es gazdasági válság okaira
Megcsinálták, és működött
A keynesi ajánlások Roosevelt elnök 1933-ban útnak indított New Deal (Új Megegyezés) nevű gazdasági programjában öltöttek testet. Az amerikai kormány nagyszabású beruházásokba kezdett, ezzel munkanélküliek tömegeinek adott munkát és jövedelmet. Az állami költekezés négy éven keresztül tartott, és a jövedelmek továbbáramlásán keresztül lassan helyreállította az amerikai gazdaságot. Az 1929-es válság megváltoztatta a piac és az állam szerepéről való gondolkodást. A második világháborút követően a nyugati világban a piaci mechanizmusokon kívül az állami újraelosztásnak is jelentős szerep jutott.
Összehasonlításként: a 20-as években az állami költségvetések a gazdasági jövedelem mintegy 10-15%-át osztották újra, azaz szedték be adóként, s finanszíroztak állami feladatokat, elsősorban a külső és belső védelmet. A második világháború után az állami újraelosztás 40-50 százalékra, de néhány gazdaság esetében 60 százalék fölé is emelkedett. A védelmi kiadásokon kívül jelentős szerepe lett az egészségügyi-, oktatási- és nyugdíjrendszerek fenntartásának, szociális védőháló kialakításának. Ezekkel a rendszerekkel az állam a makrogazdasági keresletet támasztja alá, megakadályozva a '30-as években tapasztalt mértékű összeomlás megismétlődését.
Franklin Delano Roosevelt, amerikai elnök (1933–1945), a New Deal szülőatyja
A pénz ereje
Nincs jobb példa a pénz erejére, ráadásul a közgazdaságtan működését is közérthetővé teszi a hamis 500 dolláros legendája. Valamikor a nagy gazdasági világválság idején, a '30-as évek Amerikájában játszódik a történet a poros vadnyugaton. Egy idegen lovas érkezett a kisvárosba és megállt a fogadónál. A település igencsak lerongyolódott állapotban volt: a házak koszosak, a tetők viharvertek, a fogadó elhanyagolt, az ivó csöndes, vendégek sehol. Az idegen kivette a legjobb szobát, rendelt egy kiadós vacsorát, ivott mellé rendesen, majd elment aludni. Reggel jelezte a fogadósnál, hogy fizetne, és elővett egy 500 dollárost. – Sajnos nincs kisebb címletem – mondta. A fogadós elsápadt. Nemhogy a kasszában, a bankban sem volt annyi pénze, hogy vissza tudjon adni ebből a címletből. Az idegen végül azt mondta, tartsa meg a fogadós a pénzt, neki most nem kell a hegyekben, egy év múlva visszatér, elég lesz akkor is. Ahogy a lovas elhagyta a várost, a fogadós gondolkodóba esett. Kellene kezdeni valamit ezzel a pénzzel! Másnap helybeli embereket fogadott, és felújíttatta az fogadót, sőt a saját házát is. Az építészek, az ácsok, az asztalosok, akik nála dolgoztak, a kapott pénzből szintén rendbe hozatták a portájukat, új ruhákat vásároltak, volt, aki lovat vett - nagy pénz volt akkoriban 500 dollár. A pénz pedig forgott tovább. Végül eltelt az egy év, és az idegen újra megjelent a városkában, amelyre most alig lehetett ráismerni: a házak takarosak, a fogadó csillog-villog, a kocsma zenétől és vendégektől hangos. A fogadós köszöntötte és azt mondta: Engedje meg, hogy bizalmát megköszönve visszaadjam az 500 dollárját. Az idegen erre barátságosan vállon veregette a fogadóst. - Hagyja jóember, ez a pénz hamis. A történetből annyi biztosan igaz, hogy 500 dolláros bankjegy létezik, bár évtizedek óta nem lehet találkozni vele, hiszen 1969-től a pénzmosás és az illegális ügyletek megnehezítése érdekében a 100 dolláros lett a legnagyobb címletű, hétköznapi forgalomban levő bankjegy. A nagyobb címleteket (500, 1000, 5000, 10 000 dollár) elsősorban bankközi ügyletekben használták ezután, emiatt ezekből a bankjegyekből 1934-nél újabb kiadásúak nem is készültek. 1934-ben egy 100 000 dolláros címletet is kibocsátottak, de ezt csak a szövetségi tartalékbankok közötti készpénzmozgás megkönnyítésére használhatták.
Forrás:
Kürthy Gábor
Érdekesnek találtad? Ha tetszett, nyomj a gombra!
0
