A-tól Pénzig

Cikk illusztráció

Interneten vásárolsz a bankkártyáddal? Ezt mindenképp meg kell tenned, hogy simán menjen

Publikálva – 2020.12.17. Olvasási idő – 4 perc
0

Ma már alapvető dolog az internetes vásárlás, Magyarországon 10-ből 9 felnőtt internetező rendel online webshopokból, 4-en közülük havi rendszerességgel. Az internetes vásárlás persze nem feltétlenül jár együtt internetes fizetéssel, azonban jó hír, hogy folyamatosan nő a készpénzmentes megoldások népszerűsége az internetes vásárlók körében is.

Ma már természetes dolog az internetes vásárlás. Az idősebb korosztály is egyre többet vásárol online, az ötven év felettieknek már csaknem a harmada havi szinten rendel valamit az internetről. Az internetes vásárlás azonban még nem feltétlenül jár internetes fizetéssel.[1]

Szeretünk biztosra menni

A magyar internetes vásárlók 56 százaléka, amikor teheti, inkább az utánvétes fizetést választja – ezen belül is 34 százalék még a készpénzes utánvétet preferálja. Az utánvétes fizetési módok mellett az egyik legerősebb érv, hogy így nem kell előre kifizetnünk a megrendelt árut, csak akkor, amikor már biztosan megérkezett a rendelésünk. Tehát nem feltétlenül az internetes fizetéstől tartunk, sokkal inkább az online kereskedőkkel szemben vagyunk bizalmatlanok.

Az utánvétes vásárlók közül azonban egyre többen tartják elfogadhatónak a futárnál történő bankkártyás fizetést. Az internetes vásárlók 22 százaléka, amikor csak teheti, ezt a fizetési módot választja.

Összességében a netes vásárlók 59 százaléka tart elfogadhatónak valamilyen internetes fizetési módot, míg több mint harmaduk, amikor csak teheti, így fizeti ki online vásárlásait. 2019-hez képes 2020-ra megduplázódott azok aránya, akik a legszívesebben internetes bankkártyás fizetést választanak.

Még biztonságosabb internetes vásárlás

Egyre többen ismerik fel tehát a bankkártyás fizetés előnyeit internetes vásáskor is, hiszen kényelmes, gyors és biztonságos megoldás.

Ráadásul az internetes bankkártyás vásárlások a többlépcsős azonosítással még biztonságosabbá válnak.

A többlépcsős azonosítást az Európai Unió pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelve írja elő. Az úgynevezett erős ügyfél-hitelesítés célja, hogy még inkább visszaszorítsa az e-kereskedelemhez köthető csalások számát.

A módosítás lényege, hogy 2021. január 1-jéől a bankoknak három, a kártyabirtokosra vonatkozó adattípusból kettőt ellenőrizniük kell az internetes vásárlásoknál.

A három adattípus:

- információ, amit csak a kártyabirtokos ismerhet, például egy jelszó vagy számsor;

- egy eszköz, amellyel a kártyabirtokos rendelkezik, például egy mobiltelefon;

- a kártyabirtokos valamelyik biometrikus azonosítója, például ujjlenyomata.

Az OTP Bank ügyfelei 2020 novemberétől már találkozhatnak internetes bankkártyás vásárláskor az új jóváhagyási folyamattal, viszont 2021. január 1-jétől már minden kártyabirtokosnak kötelező lesz így azonosítania magát, ha európai webshopokból vásárol.

digitális pénzhasználat.jpg
Shutterstock via PuzzlePix

Ha OTP-s vagy, első lépésként ezt kell megtenned

Ahhoz, hogy interneten tudj vásárolni a bankkártyáddal, az OTP Bank esetében mindenképp be kell állítanod az úgynevezett Internetes biztonsági kód szolgáltatást, érvényes mobiltelefonszámod megadásával, ha esetleg korábban még nem tetted meg ezt.

Ha előfordult már veled, hogy egy SMS-ben kapott kóddal hagytad jóvá a fizetési felületen kártyás vásárlásodat, akkor neked már be van állítva ez a szolgáltatás. Akkor sem kell aggódnod, ha még nincs beállítva a szolgáltatás, hiszen az OTP SmartBank mobilalkalmazásban, vagy internetbankon keresztül pár perc alatt tudsz erre regisztrálni, továbbá elintézheted bármelyik OTP Bank fiókban is.

Hogyan tudod több lépcsőben jóváhagyni a fizetést?

Ezt követően kétféle lehetőséged lesz az internetes bankkártyás vásárlásaid jóváhagyására.

A legkényelmesebb megoldás, ha az OTP SmartBank mobiltelefonos alkalmazást használod.

Így a vásárláskor a bankkártya-adatok szokásos megadása után egy felugró értesítést kapsz a mobilodra, amire rákattintva belépsz az alkalmazásba, és ott egy jóváhagyással – például az ujjlenyomatod megadásával – engedélyezheted a vásárlást. Fontos, hogy ehhez az alkalmazást frissítened kell a legújabb verzióra és a telefonod beállításaiban engedélyezned kell a felugró értesítéseket is.

Ha nem használod a mobilalkalmazást, akkor a banktól SMS-ben kapott Internetes biztonsági kóddal hagyhatod jóvá a fizetést, amihez már az úgynevezett TeleKódot is meg kell adnod.

online vásárlás.jpg
Shutterstock via PuzzlePix

De mi is az a TeleKód? És hogyan tudod vele jóváhagyni a vásárlást?

TeleKódja minden kártyabirtokosnak van, ez alapértelmezetten a bankkártyádhoz tartozó számlaszám utolsó három számjegye. Fontos azonban, hogy ezt az alapértelmezett TeleKódot meg kell változtatnod ahhoz, hogy internetes vásárlások jóváhagyásához használható legyen, az alapértelmezett számmal nem működni a jóváhagyás. A TeleKódot az OTP SmartBank mobiltelefonos alkalmazásban, az OTPdirekt internetes szolgáltatáson vagy telefonon keresztül, valamint az OTP Bank fiókjaiban tudod megváltoztatni.

A teendőidről az www.otpmindennap.hu/kartyabiztonsag oldalon részletesebben is tájékozódhatsz.

[1] Az OTP Bank megbízásából készített NRC Omnibusz kutatás: A kutatás célcsoportja: 18+ éves internetezők; mintanagyság: 1000 fő; adatfelvétel ideje: 2020-09.22 -10.01. A minta reprezentatív a magyar lakosságra nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján.

Érdekesnek találtad? Ha tetszett, nyomj a gombra!

0
Publikálva – 2020.12.17.
Interneten vásárolsz a bankkártyáddal? Ezt mindenképp meg kell tenned, hogy simán menjen
0