Biztosan mindenki tud említeni legalább egy olyan régi magyar filmet, amiben a főszereplő bankpénztárost, tisztviselőt alakít. Nem véletlenül volt kedvelt filmes élethelyzet az ilyen, hiszen a valóságban is gyakran előfordult, hogy valamilyen művész banki dolgozóként kereste a kenyérre valót. A valóság sokszor nyersebb volt, mint a vásznon.

Kevés támogatás

Tamási Áron, az Ábel trilógia szerzője a trianoni döntés után kezdett egy bankban dolgozni, előbb Kolozsváron, majd Brassóban. A fizetés az első világháborút követő események után siralmasak volt, ezért Amerikába ment, hogy megéljen. Az egyik legnagyobb székely magyar író kőművesként kezdte, de általában a második napra már nem hívták be. Ekkor egy nagy fordulattal elhagyta New Yorkot, és egy bankban helyezkedett el.

Tamási kálváriája miatt itthon több barátja is szót emelt, az egyikük szégyennek nevezte, hogy Tamásinak nem tudtak megélhetését biztosító állást találni: Még egy nagybank is “2500 lejt ajánlott fel neki reggeltől estig tartó görnyedezésért.” Ez a “havi kétszáz pengő fixhez” képest fele pénz lehetett.

Amerikai álom

Chicagóban majd egy nyugat-virginiai kisvárosban is banktisztviselőként dolgozott 130 dollár feletti fizetésért, aminek a feléből kijött a megélhetése.

A magyar irodalom szerencséjére ezáltal lehetővé vált, hogy Tamási szabadidejében azzal foglalkozzon, amihez a legjobban értett, és Amerikából postán küldte haza az írásait.

Illyés Gyula nála sokkal előkelőbb banki pozícióba jutott, az ő érdekében Imrédy Béla pénzügyminiszter járt el, így lett Ilyés a Magyar Nemzeti Bank sajtóreferense 1937-ben. “Hagyták írni, nem sokat ügyködött bankügyekben”, annyi feladata volt, hogy nagyrészt francia nyelvű pénzügyi és gazdasági szaklapokat fordított és kivonatolt a vezetőknek.

Családban marad

Éber Antal unokaöccse, az író, műfordító Passuth László 31 éven át dolgozott egy bankban. Ennek a biztos és támogatói banki háttérnek köszönhetően számos országban dolgozhatott kiküldetésen, ahonnan színházi eseményekről, kulturális élményekről küldött hazai tudósításokat, és ahol megtanult olaszul és franciául.

A biztos pénzügyi háttér máshol is indikátora volt egy-egy művész kiteljesedésének. Paul Cézanne édesapja banktulajdonos volt, a Banque Cézanne et Cabassol alapítója, így a család elismert és befolyásos tagjává vált a francia társadalomnak, másrészt anyagi támasza volt a festőnek.

Még mindig a francia festőknél maradva, Gauguin-t a nagybátyja vezette be a pénzvilágba, pár évig a párizsi értéktőzsdén volt bróker, és olyan sikeresen, hogy tisztes vagyonra tett szert. Szintén a nagybácsi hatására már brókerként is festett, illetve kereskedett festményekkel, de amikor egy tőzsdekrach elvitte a vagyonát, "teljes állású", a polgári értékekkel végleg szakító, éhező festő lett.

Muszájból léptek

Visszatérve a 19. század első felére: T. S. Eliot, irodalmi Nobel-díjas költő nyolc éven át a Lloyds bankban dolgozott a gyarmati és külügyi osztályon. Első komoly visszhangot kapott költeményét, a Puszta országot (The Waste Land, 1922) is a pénzintézet alkalmazottjaként adta ki. Évekkel később egy betegség miatt hagyta ott a társaságot.

P. G. Wodehouse-t, az angol irodalom egyik legkacagtatóbb íróját sem a családi kötelék, hanem a kényszer vitte a Hong Kong és Shanghai Bankhoz (HSBC), miután családja már nem tudta tovább fizetni az iskoláit. Az író két évig egyszerre volt bankár, és írta a prózáit. A gyors sikerek aztán lehetővé tették, hogy otthagyja a bankot.

Ma már elég nehéz elképzelni, hogy egy hírességnek banki állása legyen, de azért akadhatnak, mint például Whoopi Goldberg, aki egy kis ideig bankpénztárosként is dolgozott. És ki tudja?! Meglehet, a következő évtized sztárja már valamelyik bankfiókban dolgozik.