Amióta csak léteznek, a bankok, takarékpénztárak mindig is szerették volna, ha szolgáltatásaikat minél többen igénybe veszik. A hitelezés és kölcsönzés iránt azonban sokáig előítélettel viseltettek Magyarországon.

A 19. század második feléig szégyenérzettel párosult, ha valakiről kiderült, hogy adósságba verte magát.

Még dal is született arról, hogy „nem vagyok én senkinek sem adósa“. Európa fejlettebb részén viszont a hitelezés egyre természetesebb lett.

Az uzsorás megkérte a titok árát

Magyarország iparának és mezőgazdaságának fejlesztéséhez, modernizálásához tőkére volt szükség. Sokan ezt úgy oldották meg, hogy uzsoráshoz fordultak, akiben megbízhattak, mert tudták róla, hogy titokban tartja, kinek adott pénzt. Viszont ennek megvolt az ára: a kölcsönért súlyos kamatot kellett fizetni.

Az adóssággal kapcsolatos rossz beidegződések ellen a 19. század második felétől újságok vették fel a harcot. Pozitív példa lett a vállalkozó szellem, és megjelentek azok a hirdetések is, amelyek megfizethető hiteleket kínáltak.

“A jó hitel jó pénz”

A hitelekkel akkoriban két probléma is volt. Az egyik, hogy kis összegű hitelekkel “a hitelintézetek nem akarnak bajlódni, pedig gyakran van a magyar embernél, hogy kevesebbet kér, mint amennyire szüksége van”. A másik probléma, hogy a magyar ember, a hitelt a lehető legrövidebb idő alatt akarja visszafizetni azon az alapon, hogy “hosszú betegségnek halál 'a vége. Hosszas tartozás bukást eredményez.“

Ezért az is a tájékoztatás része lett, hogy okosan vegye fel a hitelt, “nehogy oly rövid időre vegye, amely alatt üzlete azt ki nem termeli”. Arra is felhívták az újságok a figyelmet, hogy az ember lehetőleg csak olyankor vegyen fel kölcsönt, ha valamilyen jövedelmező vállalkozása, vagy jövedelme is van.

Hitelképes ügyfél kerestetik

A Budai Takarékpénztár választmánya az ötvenes években hatalmazta fel a napi biztosokat zálogkölcsönök utalványozására, és hogy hírlapokban hirdesse “kölcsönök adását”.

Az 1860-as évekből találhatunk olyan hirdetéseket, mint a Herzberg Bank- és Váltóüzlete, amelyek elsősorban sorsjegyeket, de emellett kölcsönt is kínáltak. Újságban hirdetett a Morgenstern A. és Társa, vagy éppen Wahrmann és fia, akik hiteleket kínáltak.

Ha egy üzlet beindul

A Fővárosi Lapok 1870-ben arról írt, hogy Európa nyugati részén egyszerű reklámokkal hogyan tudnak nagy sikert elérni vállalkozások, mert “a reklám mindenható és mindenütt jelen való”. A reklám hasonló sikerre volt ítélve Magyarországon is.

A kiegyezés után sorra jelentek meg az új pénzintézetek, a lapok hirdetési oldalai pedig tele lettek hitel- és kölcsönnyújtási hirdetésekkel. A Kecskeméti Takarékpénztár például “különösen a mező gazdászat emelése érdekében” kínált kölcsönt “földbirtokra, szilárd építésű házakra és üres háztelkekre, valamint betáblázott követelésekre felülkeblezéssel”.