A kiegyezés után az Osztrák-Magyar Monarchiában felvirágzott a bankszektor, és a következő évtizedekben sorra épültek a mai Budapest arcát meghatározó bankpaloták. Ezek közül az egyik legkülönlegesebb a Belvárosi Takarékpénztáré, a Párisi Udvar.

Ahogy a méhkas a takarékoskodást szimbolizálja, egy bank pompázatos székháza, a pénzintézet erejét mutatja meg. Ezt a szempontot érvényesítették Budapesten a múlt század elején.

A Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaságot 1892-ben alapították 1 millió forint (2 millió korona) alaptőkével, és pár év alatt meghatározó pénzintézetté vált Budapesten. A takarék elsősorban jelzálogos kölcsönök folyósításával foglalkozott, hosszú futamidejű zálogleveleket bocsátott ki itthon és külföldön is, ezek mellett több házépítő részvénytársaság létrehozásában is szerepet vállalt.

A pénz nem számít, csak a pompa

A pénztárnak 1910-ben már 12,5 millió korona volt az alaptőkéje, ami elég önbizalmat adott a vezetőknek, hogy merész elképzeléseiknek teret adjanak, és Budapest legdrágább telkén felépítsék a mai Ferenciek terén álló Párisi Udvart.

A Ferenciek tere kétszáz éve még teljesen másképpen nézett ki. Az 1800-as évek elején Brudern József kétemeletes üzletházat épített oda Pollack Mihály tervei alapján, és már az az épület is új műfajt teremtett a hazai építészetben, sőt Bécsből Pest világvárosodását látták meg benne. Pollack a nem sokkal azelőtt épült párizsi Passage des Panoramas mintájára alakította ki, a pesti köznyelvben ezért kezdték Párisi-ház néven emlegetni. Ez volt Magyarország első üzletháza, aminek boltjaiban ötvösök, suszterek dolgoztak.

Brudern József halála után az ingatlanra lassú enyészet várt, előbb a Teleki-család tulajdonába került, majd gróf Mikes Árminé lett, végül a század végén lebontották a teljesen jelentőségét vesztett házat. Egy másik épület is állt a telken, Hild József Pyrker-háza. Ezek egykor a főváros legdrágább épületei voltak.

A Schmahl-csoda

Nem sokkal azután, hogy a takarékpénztár megvásárolta a telket és az épületeket, pályázatot írt ki egy „méltóságteljes“ bankszékház megépítésére. A pályázati kiírásban nagy szabadságot engedtek a tervezőnek, „a homlokzat tekintetében a tervezőnek szabad keze van, megkívántatik azonban, hogy az komoly és méltóságteljes benyomást gyakoroljon“ - olvasható a korabeli pályázati kiírásban.

Összesen 43 tervet nyújtottak be, amelyek közül az igazgatóság, a zsűri ellenkezése ellenére, Schmahl Henrikét választotta ki győztesnek.

Nem volt véletlen, hogy a zsűri nem Schmahl Henrik kőműves mesternek szavazott bizalmat, hiszen nemcsak hogy szegény sorból származott, de sem műegyetemi, sem akadémiai végzettsége nem volt. Volt azonban fantáziája és tehetsége. Erre először Ybl Miklós figyelt fel a Vámház építésekor, ahol Schmahl segédpallérként dolgozott. A fiatal férfi később az Operaház építésénél már építésvezetőként dolgozott. Élete főművét, a Párisi Udvar terveit pedig már egyedül készítette. Sajnos az építkezés végét már nem érhette meg, mert 1912-ben meghalt.

Fényűzés és tekintély

Kevés olyan épület van Budapesten, amely annyira különleges és fényűző, mint a Párisi Udvar. Ráday Mihály szerint Schmahl a világon is egyedülálló épületet alkotott. Az eklektikus épület leglenyűgözőbb része kétségtelenül a passzázs, aminek tetejét üvegkupola díszíti.

A tervező a velencei gótika és a mór építészet elemeit saját gazdag fantáziájával ötvözte, írja róla a Magyar Művészet Könyv. Ráadásul – a pályázatban előírtak szerint – sok egységre bontotta a banképületet, de ezt meglepően sok oromzattal, toronnyal, párkánnyal, színes üvegekkel tette, ami kirítt a belvárosi összképből.

A Párisi Udvar luxfer-kristályüvegből készült üvegboltozatához hasonló bonyolultságú üvegkupola addig még nem épült sehol a világon, a préselt kristályüvegek gyártása és egységes alkotórészekre való összeállítása olyan technikai kihívásokkal járt, hogy majdnem két év kellett a munka teljes befejezéséhez.

Volt minden, mint egy bazárban

A palotának három utcafrontja lett. A látványos főbejáratból egyenesen a bank központjába, azaz a pénztárterembe juthattak a látogatók. Az épületet olyan luxuselemek díszítik, mint a Zsolnay kerámiák, majolikák, mázas téglaelemek, a padlóburkolatot a német Villeroy & Boch készítette, az üvegablakokat pedig Róth Miksa tervezte, írta a Magyar Építőművészet.

A Belvárosi Takarékszövetkezet nem foglalta el az egész épületet, a földszinten a passzázs volt üzletekkel, az első és második szinten kaptak helyet a pénzintézet irodái a többi emeleten pedig bérlakásokat alakítottak ki.

Mintha széthordták volna

Az épület kisebb sérülésekkel, de túlélte a világháborút. A bank napjai azonban meg voltak számlálva, a sikeresen működő, fejlődő, leányintézetekkel, fiókokkal is rendelkező bankot 1947 végén államosították, majd felszámolták. Az épületben kapott helyet az IBUSZ fő irodája, majd évtizedeken keresztül a főváros egyik legnépszerűbb cukrászdája, a Jégbüfé is itt működött.

Az épület belső tereit a szocializmus évei átépítették, a pompa a szinte teljesen eltűnt az épületből: mintha Spiegel Frigyes szecessziós enteriőrje sosem ékesítette volna a palotát. A hatvanas években a palotát felújítás címszó alatt újra szétszedték, elvitték az összes maradék luxuselemet: a csillárokat, a réz korlátokat, fali díszeket. Csak 1967-ban helyezték műemlékvédelem alá a palotát, de a valóságban nem foglalkoztak az állagmegőrzéssel, felújítással, így például a domborművek az angyalokkal és a méhkassal együtt majdnem teljesen elkoptak. 2014-ben eladták az épületet, amit befektetők vásároltak meg és luxusszállodát alakítottak ki belőle.

Száz éve álmodtak egy nagyot, és az álom túlélte őket, most mások álmodják.