Teleszky János kora egyik legellentmondásosabb karaktere volt. Radnóti József „Pesti pénzoligarchák” című könyvében így mutatja be 1929-ben a pénzügyi szakembert: „Nincs ember, aki körül nagyobb hullámverése volna a sziszegő gyűlöletnek és a rajongó szeretetnek (..) Mindenki szerető híve, aki ismeri. És mindenki elkeseredett ellensége, aki nem ismeri.”

Teleszky János Nagyváradon született 1868-ban. Édesapja, Teleszky István jogász, pénzügyminisztériumi államtitkár volt, így nem meglepő, hogy fia is ezen az úton indult el. Jogi tanulmányait Nagyváradon majd Budapesten végezte. 1889-ben a Pénzügyminisztérium alkalmazottja lesz, ahol tíz év leforgása alatt miniszteri tanácsossá, majd 1911-ben államtitkárrá lép elő. 1912. április 22-én a Lukács-kormány pénzügyminiszterévé nevezték ki. Ezt a tisztséget a Tisza-kormányban is tovább viszi 1917-ig. Ő képviselte Magyarországot a külföldi hiteltárgyalásokon. A Bethlen-korszak elején pedig a pénzügyi törvények egyik előkészítője. 1925 után után visszavonult a közéletből. 1922 és 1924 között az Országos Pénzügyi Tanács elnöke lesz, majd ezt követően az Első Magyar Általános Biztosító első embereként dolgozik, továbbá a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, illetve a pénzintézet érdekeltségébe tartozó ipari vállalatok vezetőségi tagja. Teleszky Jánost a Magyar Tudományos Akadémia 1930-ban igazgatósági tagnak választotta. Teleszky munkásságához kötődik még a nyugdíjtörvény, illetve a Pénzintézeti Központ létrehozása. Írásos művei közül „A magyar állam pénzügyei a háború alatt” (1927) és a halála után megjelent „Közgazdaságtan” (1941) hatottak a leginkább kortársaira.

Teleszky János a kor megítélése szerint különc volt, elvonult, „exkluzív” életmódban élte le életét. „A zömök, szakállas ember, örök szivarjával, sztoikus nyugalmával, szerény, szinte kispolgári életmódjával” mindvégig agglegény maradt, a fennmaradt beszámolók szerint teljes jövedelmét családjára, rokonaira költötte. Teleszky minden energiáját szakmai munkájába fektette, nem véletlen, hogy kortársai a legnagyobb elismeréssel szóltak kimagasló szellemi képességei és eredményei kapcsán. Hegedűs Loránt – későbbi pénzügyminiszter –, aki negyven évig volt kollégája Teleszkynek a közgazdász zárkózottságában egy európai szintű, egyetemes gondolkodó sorsát láttatja. „Összes politikai közgazdászaink közül ő volt az első, aki a szabad kapitalizmusnak hibáit felismerte és épp a kapitalizmus érdekében is oly reformokat akart tenni, amelyek szerinte valamely megoldást hoztak volna egyrészt a parancsuralmak, másrészt a szabad kereskedelmi verseny hívei között.”

Teleszky János személyiségét legjobban önmaga tudja bemutatni. 1932-ben, a családja számára készített feljegyzésben így összegzi életét: „Életemben soha rosszat nem akartam, tudatosan rosszat nem tettem, teljesítettem azt, amiről úgy éreztem, hogy kötelességem; nem kutattam az élet célját, értelmét, amely véges emberi elme előtt kifürkészhetetlen — jót, rosszat, amit az élet nyújtott, úgy fogadtam, mint ahogy jött, mint szükségképpen adódott; segítettem, ahol tudtam, nem keseregtem azon, amit megváltoztatni nem állott módomban. S ha visszatekintek életem folyására — nem találok semmi megbánni valót. Nem, mintha nem tévedtem volna. Az emberi élet tele van tévedésekkel — de soha aljas szándékból nem tévedtem. A gondviselés különös kegye, ha valakinek olyan természetet adott, mint nekem, és ha életében, mint én, soha lelkierejét felülmúló megpróbáltatásoknak kitéve nem lett.”

Teleszky János életmódját legendák övezték. Szabadidejében legtöbbször olvasott és tanult. Szerény agglegénylakásán „nemcsak a polcok roskadoztak a könyvek súlya alatt, hanem a szobák padlója is, mert Teleszky még az újságokat is összegyűjtötte, s azok szanaszét hevertek a földön az egész lakásban. Valóságos akrobata mutatvány volt Teleszky szobájában úgy eligazodni, hogy ne lépjen az ember az újságokra és könyvekre” – írja a az „Ujság” 1939-ben. „Gardróbja összesen három, vagy négy ruhás darabból állt, mert Teleszky úgy tartotta, hogy férfiembernek addig kell hordania ruháját, téli kalapját, amig el nem szakad. Erről a takarékosságról, amelyet lénye legjellemzőbb vonásának tartottak, sokat élcelődtek. Ez azonban nem volt a szokásos fösvénység, hanem egy olyan embernek az életfelfogása, aki a takarékosságban látta nemcsak az egyén, hanem társadalom biztonságának és boldogulásának alapját. Szokott mondása volt, hogy az anyagi sors — előre nem látott véletlenektől eltekintve — általában minden ember saját kezében fekszik.

- Aki minden hónapban húsz pengővel kevesebbet költ, mint amennyit keres — szokta mondani —, ritkán juthat bajba. Viszont, akt húsz pengővel többet költ, egészen biztosan bajba kerül."

Teleszky János úgy halt meg, ahogy élt, munka közben, a Magyar Általános Hitelbank palotájában kapott végzetes szívrohamot 1939. június 13-án. A korabeli újságcikkek beszámolói szerint azon a napon a megszokottól eltérően nem kopott, fekete ruhájában, hanem világosszürke öltönyben és fehér panama szalmakalapban érkezett.